Ha esetleg nem ismerted eddig a Szlovák lottó játékot, most itt a remek alkalom, hiszen minden fontos információt összegyűjtöttünk számodra. Gyere és tudj meg mindent a lottó történetéről és a játéka pontos menetéről.
A Szlovák lottó 1993-ban jelent meg, miután Szlovákia önállósodni kezdett. A klasszikus Hatos lottó formáját követve, hamar belopta magát az emberek szívébe, ami nem is csoda, mert egyszerre hozott izgalmat és örömöt is.
Külön érdekesség, hogy a lottó ma is ismert rendszere egyszerre indult el a TIPOS rendszerrel. Neve ne tévesszen meg senkit, nemcsak Szlovákia lakosai számára érhető el, bárhol is élj, a Szlovák lottó játéka mindenkit nagy szeretettel vár.
A Tipos rendszernek hamar a védjegyévé vált a lottó játék. A játékosok 49 számból tudták összeválogatni, hogy szerintük mik lehetnek a nyertes számok. Kezdetben a sorsolások heti egyszer zajlottak. Majd ahogy telt az idő, és a játék tovább fejlődött, bevezették a heti két sorsolást, amit Szlovák Lottó 2 néven ismerhettek meg a játékosok.

Kinézetében is tükrözte a Tipos rendszert. Egyszerű és letisztult logó, és piros kék színvilág jellemezte. Az online térbe a 2000-es évek elején tört be, aminek több játékos is örült, hiszen ennek köszönhetően sokkal elérhetőbb lett.
A Szlovák lottó modernizálásának ez volt az első lépése. A játékosoknak több esélyük volt nyerni és a plusz jackpottal a nyeremények is akár több millióra is felmehettek. Nem is csodálkozunk azon, hogy ennyien szerették meg a lottó játékát.
Napjainkban a Szlovák lottó nemcsak közkedvelt játékként van számon tartva, de gazdaságilag is el van ismerve. Közel 30 év alatt vált a szlovák nemzet kincsévé, és az első olyan lottó játékként van számon tartva, ami ötvözte a hagyományos szerencsejátékot a modern technológiával.
Biztos sokan vannak, akik eddig még nem is hallottak a Tipos rendszerről. Az egyik legismertebb Szlovák vállalat, ami fontos szerepet játszott a szerencsejátékok megjelenésében Szlovákiában. Több éven át tartó fejlesztés során sikerült saját lottó rendszert is kialakítsanak. Ennek a mintáját követi a Szlovák lottó is.
A Tipos vállalat nemcsak azt tartja számon, hogy a játékok gond nélkül menjenek, de ő felel a teljes rendszer átláthatóságáért és a játékokban megszerzett bizalmas informáciokért is. Mindezek mellett, a társadalomban is minél nagyobb szerepet próbál vállalni, és a lottó általi bevételek egy részét visszaforgatni jótékony célokra. Képes egyensúlyban tartani a szórakoztatást és a hosszú távon is fenntartható rendszert.
Infrastruktúráját nézve is el lehet azt mondani, hogy folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél jobban modernizálni tudják a játékokat. A Szlovák lottó például eleinte még csak papír szelvényen volt kapható, míg napjainkban már mobil alkalmazásokban és online fogadásokban is megtalálható. A játékosok többsége már el sem tudja azt képzelni, hogy ez ne így legyen.
Ennek a fejlődésnek a hatására, a Szlovák lottó elérhetőbb és kényelmesebb is lett, és mindezt úgy, hogy az átláthatósága és biztonsága semmit sem változott.
A lottó Szlovákia játékának menete nagyon egyszerű és mindenki számára könnyen követhető. A hagyományos Hatoslottó menetére épül. A játékosok 49 számból kell hatot kiválasztaniuk, tetszés szerint. Lehet választani, hogy a klasszikus kézzel kiválasztást, vagy pedig hagyni, hogy a gép válassza ki. Mindkét opció teljesen működőképes.
A gépi választás során, a rendszer véletlenszerűen fogja összeállítani a kombinációkat. Egy szelvényen pedig egyszerre több, egymástól különböző játék is kitölthető. És ha ez még nem lenne elég, lehetőség van a Lottó 2-re is, ami egy második esélyt ad arra, hogy te legyél a szerencsés kiválasztott.

A Szlovák lottó húzás hetente kétszer van, és 6 szerencse számot húznak ki a 49 közül. Majd ezt követően külön kerül sor a pótszámok húzására, ami igaz nem érnek annyit, mint a nagy számok, de általuk is szert lehet tenni egy kis összegre.
Akkor számít valaki nyertesnek, hogy ha az általa kiválasztott számok és a kihúzott számok közül minél több egyezik. Azok a játékosok, akiknek a legtöbb találatuk volt részesedést kapnak a nyereményalapból, míg akiknek sikerült a telitalálat, halmozó jackpotban lesz részük. A halmozó jackpot azt jelenti, hogy az összeg addig nő, amig el nem viszi valaki.
A Szlovák lottó azért is ilyen népszerű, mert nagyon egyszerű a részvétel, és a játék menete is, a nyeremények kategóriája pedig átlátható. A hagyományos, fizikai lottózókban papír szelvény formájában is meg lehet vásárolni. Napjainkban, pedig már vagyunk olyan szerencsések, hogy az online térben is lehetőség van arra, hogy játszunk vele.
Az internet világában, teljes kényelemben van alkalma a játékosoknak játszani a lottóval, pár kattintás és már meg is vannak a kiválasztott számok, majd nem maradt más hátra, mint várni az igazság pillanatát. Mindezek mellet, bármikor nyomon lehet követni a jackpot jelenlegi állását is. Az eddig felsoroltak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a lottó Szlovákia ilyen nagy népszerűségnek tud örvendeni.
Az egyik legismertebb tipus a Szlovák lottó játékán belül, az 5 35. Több országban is megtalálható hatos vagy akár hetes rendszerrel is. A játék menete nagyvonalakban tükrözi az eredeti Szlovák lottót, miszerint egyszerű és mindenki számára átlátható. Ezért is tudta megőrizni a mai napig a vezető szerepét.
Annyiban különbözik az eddig megszokott játéktól, hogy a felhasználók egy előre megadott mezőn belül kell kiválasztani a számokat. Ahogy a neve is mutatja, 5 számot kell kiválasztani 35 számból. A lottó húzást követni lehet országszerte a televízión keresztül, vagy online is. A sorsolásak mára már ünnepnek számítanak a játékosok körében.

Annak érdekében, hogy be tudd zsebelni a főnyereményt, telitalálatod kell legyen. A húzások minden héten szerdán, pénteken és vasárnap vannak. A kisebb mennyiségű számok miatt, jóval magasabbak a nyerési esélyek. A sorsolások hangulata, és a játék menete ennek ellenére változatlanok maradnak.
A játékosok többsége azért is kedveli ennyire, mert sokkal gyorsabb és kiszámíthatóbb, mint az eddig megszokott lottó játékok. Azoknál a játékosoknál szokott gyakori választás lenni, akik jobban kedvelik a rendszeres, de kisebb nyereményekkel szolgáló szerencsjátékokat. Azzal a hozzáállással vannak, hogy a sok kicsi nyeremény jóval többet ér, mintha csak egyszer nyernének, de akkor nagyobbat.
Biztos sokszor került már veled szembe a Joker játékok neve, de egészen eddig nem is tudtad, hogy mit is jelent. Most erre is sor kerül. A Joker egyfajta kiegészítő játékként szolgál a hivatalos lottóknak. Az egyszerűsége és a gyakori nyerési esélyei miatt, hamar népszerű lett.
A felhasználók a Jokerben egy előre generált számkombinációval tudnak részt venni, ami annak ellenére, hogy teljesen függetlenül működik az eredeti játéktól, mégis szorosan kapcsolódik hozzá. Általa egy olyan kiegészítő opciót kaphatunk, amivel növelni tudjuk az esélyét annak, hogy egy bizonyos összeget megnyerjünk. Viszonylag kisebb költséggel jár, ami egyáltalán nem befolyásolja a nyereményt.
A Tipos vállalat rendszerének, a Jokerek mindig is részesei voltak. Hiszen általuk a felhasználók játékélménye sokkal változatosabb és izgalmasabb is lett, és persze a vállalat is szélesebb körben tud kínálatot nyújtani.
Manapság a modern lottó és szerencsejáték vállalatok legfőbb stratégiájához tartoznak a Jokerek, mert teljesen meg tudja változtatni az adott játék menetét, stratégiáját és a játékosok gondolkodását is. Nem mellesleg technológiai újításként is számon van tartva.
A mai modern szerencsejáték világ csak úgy gondol a Jokerekre, mint egy trend, ami által a hagyományos lottó játékokat egy új köntösbe tudja csomagolni és egy több pilléren alapuló rendszerrel egészítik ki az adott játékot.
A Szlovák lottó és Hatos lottó népszerűségét tekintve ugyanazon a szinten vannak, és évente egyre többen döntenek úgy, hogy kipróbálják általuk a szerencséjüket.
A Szlovák lottó egyaránt népszerű Magyarországon és Szlovákiában is, amit főleg a gyakori sorsolásoknak és kedvező esélyeinek köszönhető. Míg a Hatos lottó inkább a magyar játékosok körében van elterjedve. Igazi klasszikusnak mondható, és a hazai szerencsejáték kultúrának egy igencsak meghatározó része.
A lottó játékok alapja hasonlóan működik. A játékosoknak el kell találniuk a megfelelő számkombinációt, miközben abban reménykednek, hogy ők fogják megnyerni a fődíjat. Viszont a szabályok és a nyeremények struktúrája eltérnek egymástól.
A Szlovák lottó nyeremény sokkal magasabb, míg a Hatos lottóé a már megszokott, hagyományos rendszert követi és inkább az izgalomra helyezi a hangsúlyt. De ezek azok a tulajdonságok is, amik mégis összekötik a két játékot. Izgalom és nagy nyeremények, mi kellhet más egy igazi játékosnak?
Természetesen, ahogy az összes szerencsejáték esetében, úgy a lottó Szlovákia esetében is a szerencsén áll vagy bukik minden. Viszont mégis van néhány aprócska tipp, amivel segíteni tudod a játékodat.
Az első és legfontosabb, hogy légy tisztában a szabályokkal. Olvass utána minél többet, hogy megértsd a játék működését. A Szlovák lottó menete során 6 számot kell kiválasztani, az előre megadott számok közül. A nyereményed értéket az fogja meghatározni, hogy a kihúzott számok mennyire egyeznek a saját, választott számaiddal.
A következetesség szintén egy olyan plusz, ami jól jöhet. Sokan esnek abba a hibába, hogy mindig ugyanazokkal a számokkal próbálkoznak. Legyen az születési idő, más fontos dátum, de a lényeg, hogy folyton ismétlődnek. Légy változatos, hogy ha a számokról van szó. A másik hiba, amit még meg lehet említeni, hogy a forró számokra mennek rá a játékosok. Annak az esélye, hogy azok újra lesznek húzva, elég kicsi.
Vannak akik inkább azt a stratégiát követik, hogy a ritkán húzott, az az hideg számokra mennek rá. Ezeket elég ritkán szokták választani, ezért mégis ha valaki általuk nyer, a nyereményük is magasabb lehet, mert nem kell osztozniuk másokkal.
A rendszeres játék, alacsony tétekkel szintén jó döntésnek tűnik. Minél hosszabb ideig tartasz ki a lottó játékában, annál nagyobb esélyed van arra, hogy szerencse fog a házhoz állni.

A kombinációs játékok, általuk több számoszlopot tudsz megjátszani egyszerre, és szintén növelni tudod az esélyeid. Azt még el kell mondanunk a kombinációs játékról, hogy több befektetéssel járnak, viszont több számkombinációt is le tudsz fedni.
Vannak még a csoportos lottó játékok. Ez úgy működik, hogy többen összeálltok és közösen teszitek meg a téteket. Ez szintén egy igencsak népszerű stratégia, mivel így a költségek több felé oszlanak.
Bármelyik stratégia mellett is döntesz, azt ne feledd el, hogy még mindig egy szerencsejátékról van szó. A számokat véletlenszerűen húzzák ki, és hiába is próbálkozna bárki, nem lehetne kiszámítani a Szlovák lottó húzás végeredményét.
Érdemes csak szórakozásként tekinteni rá, és nem pedig egy lehetőségre a pénzkereséshez. A lottó varázsát pont, hogy az izgalom és a váratlan fordulatok adják meg. Ezeket tartsd szem előtt és játssz felelősségteljesen.
Ha a Szlovák lottó húzás során te lettél a szerencsés kiválasztott, és megkaptad a nyereményed, biztos rögtön el is gondolkoztál azon, hogy most hogyan tovább. A legfontosabb most az, hogy ne verd el minden haszontalan dologra a nyereményt.
Első sorban nézd meg, hogy mi az amire tényleg szükséged van, mint például megjavítani valamit a házban, esetleg egy új autó, mert a régi már a végét járja. Egy részét tedd is félre, hogy majd a szükséges számlák egy részét tudd fizetni belőle.
Majd ha minden olyan szükséges dolgot kifizettél általa, nézz szét, hogy mibe tudnál hosszú távon befektetni, amiből több anyagi javad fog származni. Így tudni fogod, hogy történjen bármi is, egy biztos jövedelmed már van.
Ha még maradt a nyereményből, azt szépen be tudod osztani, ha szeretnéd. Vásárolj belőle új ruhákat, esetleg egy szép cipőt, amire már nagyon régóta vágytál. Vegyél meg minden olyan dolgok, amire eddig nem volt esélyed, és szívednek kedves.
A lottó Szlovákia, nemcsak egy sima szerencsejáték, hanem egy biztos jövedelem is az országnak, és általa több területet is támogatni tudnak. Az így kapott jövedelem egy igen jelentős részéből támogatni tudják az egyházakat, kulturális eseményeket, és az iskolákat is. Így maga a szerencsejáték is hozzá tud járulni ahhoz, hogy az ország gazdasági helyzete fellendüljön.
A Tipos által több sportegyesület és a kulturális esemény is részesült már támogatásban, hiszen a vállalatnak szívügye a társadalom jóléte. Mindezek mellett, munkahelyeket is teremt. Annak érdekében, hogy a rendszer gördülékenyen működjön kellenek emberek, akik elvégzik a különböző adminisztratív dolgokat és karban tartják a lottó gépeket is.
A szerencsejátékhoz, mint ipar több munkakör is kapcsolódik, ide lehet még sorolni az informatikusokat, karbantartókat és a többi munkást is, akik mind azért felelnek, hogy a játék menete hibátlanul és igazságos módon zajlódjon. Az állam költségvetéséhez is hozzá tud járulni a Szlovák lottó általi bevételek egy nagyobb része, ami gazdaságilag nem egy elhanyagolható szempont.
Ahogy teltek az évek, a lottó Szlovákia úgy fejlődött. Nem sokkal később, hogy megjelent, elkezdtek egyre nagyobb figyelmet kapni az online játékok is. Ezért nem is maradt más hátra, minthogy a lottó is haladjon a korral és belépjen az internet világába.

Ezáltal sokkal több játékoshoz tudott eljutni, hiszen nem kellett már azt nézni, hogy hol van a legközelebbi lottó iroda, csak felmész az internetre, és befizetsz a Szlovák lottó szelvényre és izgatottan várták a sorsolást.
A sorsolásokat bármikor vissza lehet azóta nézni, bárhol is legyél éppen. Ha pedig a szerencse melléd állt, akkor a számládra is könnyebben ki tudod utalni az adott összeget.
Ahogy azt már említettük, a Szlovák lottó az online térben is megjelent. És most jön a jó hír. A lottó az online casino weboldalakon is felbukkant, főleg azokon a szerencsejátékos oldalakon találkozhatsz vele, amik szerte a világon nagy elismertségnek örvendenek. Egy pár online kaszinó, amik több országban is népszerűek:
| Online kaszinók | Megjelenésük |
|---|---|
| Bison Casino | 2023 |
| Lemon Casino | 2021 |
| Weiss Casino | 2023 |
| Vulkan Vegas Casino | 2017 |
| Gangsta Casino | 2023 |
Ahogy fejlődött a digitális világ, vele együtt a lottó is. Már nem kell hosszú utakat megtenned, egy szelvényért, és akkor is el tudod érni, hogy ha nem élsz Szlovákia vidékein. Mindössze csak annyi a teendőd, hogy belépsz a választott online casino felületére, megvásárolod a szelvényt, majd kiválasztod a számodra szerencsésnek vélt számokat.
Azoknál a felhasználóknál különösen népszerű a Szlovák lottó, akik szeretnek több típusú szerencsejátékot is kipróbálni, és mindezt egy helyen. A kaszinók sokszor olyan lehetőséget is kínálnak, hogy követni tudod az addigi lottó húzásokat is. Persze abban is segítenek, hogy nyertes sorsolás után könnyebben és biztonságosabban tudd a számládra helyezni a nyereményt.
Eddig alkalmad volt olvasni többek között a Szlovák lottó eredetéről, és a játéka menetéről is, viszont most térjünk is át a felelősségteljes játékra. Egy szerencsejáték csak akkor tud hosszú távon élvezetes lenni, hogy ha tudatosan játszol.
Mit is értünk tudatos játék alatt? Természetesen azt, hogy tartsd be a mértékeket, akár pénzről, akár a játékok mennyiségéről legyen szó. Mindig csak olyan magas téttel játssz, ami még belefér a keretbe, hiszen fenn állhat az esélye annak, hogy elveszited. Ezért jobb előre gondolkodni.
Amikor már azt kezded el érezni, hogy már nem azért játszol, mert szórakoztat, és nem úgy gondolsz rá, mint egy kellemes időtöltés, akkor jobb, hogy ha egy időre pihenteted a szerencsejátékokat. A másik véglet, amikor már úgy kezdesz el rájuk gondolni, mint egy biztos pénzkeresési lehetőség. Ezek lehetnek a függőség első jelei. Jobb még időben észre venni és tenni ellene.